Furcsa szó az édesvíz. Mert egyfelől természetesen arról szól, hogy nem tengeri, sós vízről van szó, hanem olyanról, amely az ember számára fogyasztható, mi több, egy olyan anyagról, amely nélkül élni sem vagyunk képesek. Az édesvíz testünk meghatározó anyaga, háromnegyede ebből épül föl. Az édesvíz mégis valami más. A kémiai leírása szerint ugyan színtelen, szagtalan folyadék, de számunkra azért mégis több. Édes? Olyan valami, ami hozzánk tartozik, kedves, pótolhatatlan valamennyiünknek.

Van valami meghatározatlan aromája, melynek ízét tikkadt nyári napokon, munka és túrázás közben is nagyra becsüljük. Minden okunk megvan erre, hiszen a világ édesvízi készletei végesek. Földünk hetven százalékát víz borítja, de ennek csupán csekély része, néhány százaléka alkalmas emberi fogyasztásra.

Mégis, gorombán bántunk eddig a vízzel. Csak hazai példával élve, szinte élettelenné tettük hazai folyóinkat, a Dunát, a Tiszát, a Sajót és a többit. Védekezésül persze elmondhatjuk, hogy a szennyezés java határainkon túlról érkezett, de mi is megtettük a magunkét.
S hogy alsó szomszédaink nem kaptak tőlünk sokkal rosszabbat annál, mint ami hozzánk érkezett, annak csak az az oka, hogy a folyók az öngyógyításban csodákra képesek. Bizonyította ezt a Temze is, mely a sok-sok ipari szennyezés következtében évtizedekre halott folyóvá vált, de a következetes rehabilitáció eredményeként újra feléledt, s ma már pisztrángok ficánkolnak benne.

Ezen az úton járunk mi is. Az elmúlt évtizedekben hazánk polgárai rádöbbentek, hogy milyen hatalmas érték az édesvíz. Megváltozott az emberek szemlélete. Ma már a legritkább esetben látni olyan embert, aki a Dunában mossa a kocsiját. Mozgalmak alakultak, melyek tagjai árgus szemekkel figyelik az ipari vízszennyezést, például a Rába esetében.

Hazánk hihetetlenül gazdag édesvízkészletben, egy olyan stratégiai cikkben, mely szakértők szerint a jövő kőolaja lehet. Mert világszerte nagyon kevés az egészséges, fogyasztható édesvíz. Beleborzong az ember, ha olvassa a statisztikákat arról, hogy a tiszta víz hiánya milliószámra szedi áldozatait. Az UNICEF becslése szerint naponta 4500 gyermekáldozata van a fertőzött víznek.

Becsülnünk és óvnunk kell tehát a vízvagyont. Örömömre szolgál, hogy a környezettudatos gondolkodás hazánkban is egyre népszerűbb, különösen az ifjú nemzedékek körében.

Az Egyesült Nemzetek Szervezete március 22-ét a víz világnapjává nyilvánította. Ehhez a mozgalomhoz Magyarország is csatlakozott. A Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium az idén is számos pályázattal, rendezvénnyel, játékos vetélkedővel ünnepli e jeles napot, és támogatja több civil szervezet kezdeményezését is.

Március 24-én tartjuk Nyíregyházán a víz világnapjának központi rendezvényét. A hely azért is szimbolikus, mert négy ország határainak találkozásánál fekszik. Csak együtt, összefogva érhetjük el, hogy megőrizzük vizeink tisztaságát, megvédhessük magunkat a pusztító árvizektől. A víz világnapja azonban nem korlátozódik erre az egy napra. Minisztériumunk önálló honlapot indított, melynek feladata, hogy mindenkiben tudatosítsa: az egészséges ivóvíz az egyik legnagyobb értékünk, s ezt a kincset, együtt kell, együtt fogjuk megőrizni.