
Elindult egy Európában egyedülálló természetmegfigyelő rendszer, a Vadonleső program, melyet a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium hozott létre és tart fent. A program lehetővé teszi több állat- és növényfaj adatainak gyűjtését. A megfigyelésekből kiderül, hogy például a közönséges sün hol fordul elő gyakran és hol elvétve. Bakó Botond főtanácsos szerint a program célja, hogy a társadalom széles rétegeit bevonja a megfigyelésekbe. Több százezer önkéntesre számítanak.
A programhoz bárki csatlakozhat, aki rendelkezik internetkapcsolattal és számítógéppel. A vadonleso.hu oldalon minden szükséges információ megtalálható az érintett fajok felismerésével, az adatrögzítés módjával kapcsolatban, illetve a már feljegyzett adatok is megtekinthetők. A program első fázisában kilenc gyakori, védett állatfaj (sün, mókus, vakond, ürge, levelibéka, szalamandra, szarvasbogár, csíkos medvelepke, farkasalma lepke) adatai rögzíthetők egy GoogleMap alapú felület segítségével, on-line módban. Az oldal az ismeretterjesztésben is segít. Megtudhatjuk például, hogy a köztudatban kártevőnek elkönyvelt, de egyébként védett vakond kerti jelenléte nagyobb előnnyel jár, mint amennyi kellemetlenséget okoz túrásaival.
A világ számos pontján alkalmaznak egy-egy fajra irányuló folyamatos és hosszú távú adatgyűjtést önkéntesek bevonásával. Ilyen például az alpesi szalamandra monitorozóprogram, mely a magashegységi régió adatait gyűjti, vagy az Angliában működő "HogWatch", sünökkel foglalkozó adatgyűjtés, mely az utóbbi két évben 22 ezer önkéntesektől származó adatot regisztrált. Ezek a programok a Vadonleső programhoz hasonlóan internetes alapon működnek.
This is the message of 13 indigenous Grandmothers, Shamans in their traditions:
Statement of Alliance
Affirming our relations with traditional medicine peoples and
communities throughout the world, we have been brought together by a
common vision to form a new global alliance.
We, the International Council of Thirteen Indigenous
Grandmothers, believe that our ancestral ways of prayer, peacemaking
and healing are vitally needed today. We come together to nurture,
educate and train our children. We come together to uphold the practice
of our ceremonies and affirm the right to use our plant medicines free
of legal restriction. We come together to protect the lands where our
peoples live and upon which our cultures depend, to safeguard the
collective heritage of traditional medicines, and to defend the earth
Herself. We believe that the teachings of our ancestors will light our
way through an uncertain future.
For all our relations.
Aama Bombo - Tamang - Nepal
Margaret Behan - Arapaho/Cheyenne - Montana, USA
Rita Pitka Blumenstein - Yup’ik - Arctic Circle, USA
Julieta Casimiro - Mazatec - Huautla de Jimenez, Mexico
Maria Alice Campos Freire - Amazonian Rainforest, Brazil
Flordemayo - Mayan - Highlands of Central America/ New Mexico
Tsering Dolma Gyaltong - Tibetan
Beatrice Long Visitor Holy Dance - Oglala Lakota - Black Hills, South Dakota, USA
Rita Long Visitor Holy Dance - Oglala Lakota - Black Hills, South Dakota, USA
Agnes Baker Pilgrim - Takelma Siletz - Grants Pass, Oregon, USA
Mona Polacca - Hopi/Havasupai/Tewa - Arizona
Bernadette Rebienot - Omyene - Gabon, Africa
Clara Shinobu Iura - Amazonian Rainforest, Brazil
For more info; visit the link: http://www.grandmotherscouncil.com/
Az Oh, My Gods! az egyik legrégebbi és leghíresebb pogányokról szóló internetes képregény. Rengeteg más képregényt ihletett, többek közt a Wiccalandokat is. Mindenkinek szeretettel ajánljuk!
Ha bármikor meg szeretnéd tudni, milyen holdfázisban vagyunk épp, innen megtudhatod. Alternatív módon a Silver Circle csoport oldalán nem csak az aktuális holdállást, de a holdfázis nevét és a következő Sabbat időpontját is megtudhatjuk.
PWH közösségi blogmagazin