Cailleach

Az ír és skót mitológiában a Cailleach isteni erőkkel bíró boszorkány, félisteni lény, avagy valamely, boszorkányos erőkkel bíró szellemi ős. A szó maga a modern skót-gél nyelvben öregasszonyt jelent, és Írország, valamint Skócia számos mitológiai alakjára alkalmazták.

Skóciában úgy is ismert, mint Beira, a Tél Királynője, számos hegy és domb keletkezését tulajdonítják neki, melyek úgy lettek, hogy Beira átkelt a földeken, s közben sziklákat pottyantott ki a kötényéből. Más legendák szerint maga építette a hegyeket, hogy mint köveken, lépkedhessen rajtuk. Kalapácsot is hordoz magával, hogy kiformázza a hegyeket és völgyeket, és úgy tartják, ő minden isten és istennő anyja.

 A Cailleach a megszemélyesített Tél számos tulajdonságával bír: szarvasokat terel, harcol a Tavasszal, botjával megfagyasztja a földeket.

Tulajdonképp az évszak istenségének, szellemének is tekinthető, uralja a téli hónapokat Samhuinn (Samhain, nov. 1) és Bealltainn (Beltane, máj. 1.) között; míg párja, Bríghde uralja a nyári hónapokat Bealltainn és Samhuinn között. Néhány értelmezés szerint Cailleach és Bríghde úgyanazon istennő két arca, míg mások szerint Cailleach kővé változik Bealltainn napján, és csak Samhuinn napján éled ismét emberi alakban, hogy elhozza a telet. 

Lá Fhéill Brígdhe (Imbolg, febr. 1.) a napja annak, mikor Cailleach összegyűjti a maradék tüzifát a télhez. A legenda szerint, mivel még azt szeretné, hogy sokáig tartson a fagy, ezért jó időt hoz erre a napra, hogy sok fát gyűjthessen, amivel melegen tartja magát. Épp ezért az emberek mindig örültek, ha február elsején rossz idő volt, mert ez azt jelentette, hogy a Cailleach alszik, és nem marady sok tüzifája már, a télnek hamarosan vége. Man szigetén, ahol Caillagh ny Groamagh néven ismerik, úgy tartják, hogy ezen a napon hatalmas madár alakot ölt, és a tűzhöz az ágakat csőrében gyűjti össze.

Skóciában a "Cailleachan" (vénasszonyok) úgy is ismertek, mint Viharbanyák, és a természet elemi erőinek perszonifikációjaként tekintik őket, különösen a pusztító aspektust előtérbe helyezve. Ezek a természetszellemek különösen a kora tavaszi szélviharokért felelősek, ezért ennek az időszaknak a népi elnevezése is "A'Chailleach".

Mind Skóciában, mind Írországban a földműves, mikor befejezte az aratást, gabonabábút készített az utolsó köteg gabonából, mely a Cailleach-ot személyesítette meg (neve Carlin vagy Carline). Ezt a bábút áthajította a szomszéd földjére, aki még nem végzett az aratással. Az utolsó földműves, aki befejezte aratását, köteles volt gondoskodni a gabonabábúról a következő év során; azaz szimbolikusan etetnie és szállásolnia kellett a banyát egész tél alatt.